fbpx
#metime

Elmentem egyedül a Red Bull Pilvakerre

Életemben nem kerültem még egy huszárvágással ennyire kívül a komfortzónámon. Még a szóló olaszországi nyaralásomon sem. Március 15-én este pedig ott voltam, meg még pár ezer ember az Arénában.

Az elmúlt egy évem zömében arról szólt, hogy ne váljak eggyé a kapcsolati státuszommal. Ne vonjak meg magamtól semmit, ne érezzem magam kevesebbnek, és tegyem azt, ami jólesik. Mert vannak azok a társadalmi elvárások, amik arra mutatnak, hogy csak társasággal mehetsz színházba, koncertre, moziba, kiállításra, vagy ülhetsz be vacsorázni, ebédelni, sütizni, kávézni a kedvenc helyedre. Egyedül nem utazhatsz, egyedül nem élheted meg az álmaidat és a vágyaidat.

Tartalékold őket addig, míg nem lesz párod, mert azt úgy illik.

Úgy döntöttem, hogy az életem ennél több. Vagyis… én vagyok több ennél. Megérdemlem azt, hogy ott legyek az életemben, és ne csak félemberként lézengjek. Nem vagyok egy a kapcsolati státuszommal. Az, hogy egyedülálló, nem jelent többet annál, minthogy barna a hajam, vagy 180 cm magas vagyok.

red bull pilvaker
Fotó: saját
Nem akartam tovább tartalékolni.

Tombol bennem az energia, az élet iránti vágy, hajt a szenvedély és az álmaim.

Nem akartam halogatni. Nem akartam meg nem tenni. Elmentem egyedül nyaralni tavaly. Számtalanszor voltam egyedül moziban, színházban, kiállításon. Most pedig elmentem egyedül a teltházas Red Bull Pilvakerre, másik tizenkétezer emberrel. Ott voltam én, egyedül, a tömeg közepén, és rekedtre énekeltem magam. Táncoltam. Boldog voltam. Szabad voltam. Úgy éreztem, hogy meg tudom váltani a világot. A sajátomat biztosan.

Félreértés ne essék.

Nem vagyok remete.

Nem vagyok megrögzött szingli.

Nem vagyok sem zárkózott, sem morcos, sem ijesztő.

Nem akarok minden áron, bármi áron egyedül élni és az élményeket egyedül szerezni.

De most így alakult.

És nem akarom ezért parkolópályán tartani magam és kihasználatlanul eltengetni a napjaimat.

Bátor vagyok.

Nyitott vagyok.

Itt vagyok.

Én vagyok.

S ha jönni fog, márpedig Ő jönni fog, akkor itt van készen a helye. Mellettem. Nem hiányt fog pótolni, nem űrt fog betölteni. Nem azért lesz, hogy én ne legyek egyedül. Hanem azért, hogy együtt legyünk szabadok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük