fbpx
Egészség

Ma van a környezetvédelem világnapja

Vannak pillanatok, amikor megáll az idő. Olyan, mint mikor a film közepén lenyomod a „pause” gombot, mert annyira megfog a jelenet, hogy egy kicsit szeretnél elveszni benne, belemélyedni, magadévá tenni. Nekem vannak olyan időmegállítós pillanataim, amikor azt vettem észre, hogy érzem, amint lélegzik, felsóhajt körülöttem a természet. Amikor egy egészen kicsit, apró időre, de eggyé váltam a fénnyel, a levegővel, azzal a szépséggel, ami körbevett. És elképzelni sem tudom, hogy legyen majd az életemnek, vagy a gyermekeim életének olyan szakasza, amikor már nem lesznek ilyen élmények, mert a mai értelemben vett és jelenleg ismert természeti szépség tovatűnik az emberi tevékenységek káros hatásai miatt. Ma van a környezetvédelem világnapja.

Szeretem érezni a természetet.

Mezítláb sétálni a fűben, a nap felé fordítani behunyt szemmel az arcom, belemeríteni a kezem egy hűs patak vizébe, vagy épp érezni a bőrömön a nyári szellőt. Gyerekkoromtól kezdve számtalan emlékezetes pillanat elmaradhatatlan „kelléke” egy fa, virág, kilátás, folyó… De vannak azok a pillanatok, amelyeket soha nem fogok elfelejteni, mert megállították az idő folyását.

Két éve Opatija-n jártam. Utolsó éjszaka telihold volt. Nem akartam hazajönni, nagyon nem. Lementem a tengerpartra, elbúcsúzni, aztán megláttam a Holdat a maga tökéletességében, ahogy a fénye csillog a vízen. Jól bánok a szavakkal, de ezt nem tudom leírni. Csak álltam és néztem a fényt, ahogy eggyé válik a hullámokkal. Ott, akkor azt éreztem, hogy a tenger lélegzik, és a holdfény felsóhajt.

környezetvédelem világnapja
Fotó: unsplash
Pár héttel később Dobogókőn kirándultam.

Sokan tapasztaltátok már a Pilis semmihez nem fogható atmoszféráját. Szent hely, ehhez kétség sem fér. A túraösvény vége felé odaléptem az egyik fához, és megöleltem. Homlokomat az érdes kéreghez simítottam, és behunytam a szemem. És a fa sóhajtott. Az idő megint megállt.

Húsvétkor a Krisna-völgyben töltöttem pár napot. Egyik reggel éreztem, hogy jólesne mozognom kicsit. Lementem a patakpartra, levettem a cipőmet, és végigcsináltam a Napüdvözletet. Lehunyt szemmel, mélyeket lélegezve, halkan mantrázva. Nem volt sem tér, sem idő. Csak én voltam és a természet. Minden porcikámmal éreztem a földet, a vizet, a levegőt. Csak akkor nyitottam ki a szemem, mikor elvégeztem a hat kört. Mosolygott napsütés és énekelt a patak. Megállították a percet.

Tavaly tavasszal Marokkóban jártam. Casablancában lementem az óceánpartra. Rengeteg szemetet láttam, amit a víz sodort partra. Műanyag zacskók, flakonok ezrei sorakoztak a part menti szikláknál. Elsírtam magam. Miért bántjátok a vizet? A víz is sóhajtott. Törődötten, fáradtan. Lefagyasztotta az időt kicsit, hogy enyém legyen a pillanat. Hogy mindig emlékezzek, mi ellen harcolok.

Ma van a környezetvédelem világnapja.

Ma újra hálát adok mindazért a csodáért, ami körülvesz. Szeretem, tisztelem és nagy becsben tartom mindazt, amit Földünk nyújt. Csak egy vagyok a milliárdokból, de megteszem azt, amit megtehetek. Mert szeretnék még sokáig fákat ölelni, a porhanyós talajba fúrni az ujjaim, arcomat a nyári szélnek fordítani és megsimogatni a hegyi patakot. Azt szeretném, hogy a holdfény a vízen csillanjon meg, ne a benne úszkáló műanyag zacskón. Azt szeretném, hogy legyenek évszázados fák, amelyek előtt fejet hajthatok. Azt szeretném, hogy a nyári szellő simogasson, és ne égessen, hogy legyen tavasz és ősz, valódi tél és olyan nyár, amelyet szerethetek, nem kell félnem attól, hogy öt perc alatt felperzsel, ha a szabadban vagyok.

Azt szeretném, hogy az utánam következő generációnak is legyenek olyan örök pillanatai, mint nekem. És ne sírva kelljen nézniük, ahogy pusztulásnak indul körülöttük a legdrágább kincsük.

Tegyél érte Te is. Kérlek.

Szeretettel,

Ildi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük