fbpx
Kapcsolatok

Ghosting, meg a mézesmadzag

Miért nem merünk őszinték lenni? Miért nem merünk nemet mondani, vagy épp igent? Miért egyszerűbb a fejünkre húzni a takarót, vagy épp hirtelen eltűnni? Miért lett trend a ghosting?

A ghosting fogalma azt hiszem mindenkinek ismerős, aki próbálkozott már ismerkedni az online térben. Rendszeresen kommunikáltok, chatüzenetek egész folyama indul meg a másik felé és zajlik végtelenül, oda-vissza kanyarogva közöttetek. Talán már a hangját is hallottad, beszélgettek órákat, sőt, lehet, már találkoztatok is. Majd egyszer csak eltűnik. Olyan minden, mintha semmi nem történt volna, nyomtalanul, szótlanul kámforrá válik.

A különbség csak az, hogy semmi nem marad a régiben, mert Benned ott van az a halom kérdés, amit senki nem fog megválaszolni.

Hogy miért tűnt el? Mi volt a gond? Mit csináltál rosszul? És miért nem lehetett őszintén vállalni a véleményt és az álláspontot, miszerint az illető meggondolta magát?

ghosting
Fotó: Unsplash

Ghosting helyett én ezt úgy hívom mézesmadzag. Jó, szaftosan csöpögő, ráragadsz, mint légy a papírra, és nem ereszt, míg kicsit meg nem szikkad. Békés és biztonságos magányod langyos állóvizébe beledobnak egy méretes követ, hogy az fodrosan bodros kis hullámokat vetve megbolygassa a szépen leülepedett iszapodat és összekoszolja az amúgy szép, tiszta vizet. De a hullámok elülnek, a kavics meg természeténél fogva a süllyesztőben.

Nincs olyan, hogy nincs következmény, és nincs olyan, aki megérdemli a hirtelen beálló fülsértő csendet.

Tisztességtelen azzal szemben, akinek eltűnsz az életéből, és magaddal szemben is, mert gyarapítod a szőnyeged alatt lapító szemétkupacot.

Ha valaki eltűnik így az életedből, ne vedd magadra. Örülj neki, mert csak azt bizonyítja, hogy nem elég érett a nyílt és egyenes kommunikációhoz. Nem meri felvállani a véleményét, az álláspontját, nincs elég bátorsága azt mondani, hogy „ne haragudj, de szerintem ez nem fog működni.” Vagy azt, hogy „nem tetszel eléggé”. Legyen legalább Benned annyi tartás, hogy a csöndet nem abban tekinted kihívásnak, hogy lebonyolítsd a rekordszámú soha nem viszonzott hívást és olvasatlan üzenetet, hanem abban, hogy fejet hajtasz, hátrébb lépsz, és azt mondod, akkor legyen így.

Ha pedig éppen Te készülsz így odébbállni, gondolj bele kérlek, hogy mennyi szemetet bír még el a szőnyeged. Hogy meddig szeretnél még menekülni. Meddig éred be azzal, hogy csak gondolatban mondod el a másiknak a véleményed. Mikor leszel elég bátor ahhoz, hogy felvállald magad, minden részed, előnyökkel és hátrányokkal. És hogy miért gondolod azt, hogy mással majd jobb lesz, ha Te végig ugyanolyan maradsz.

Szeretettel,

Ildi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük