fbpx
#hyggemoments

A hetedik

Július van. Az év fele már mögöttünk, a másik fele még hátra. Vajon mit fog hozni? Mi fog velem történni? Hol fog érni az év vége? Merre fogok koccintani 2020-ra? Itt leszek, vagy a világ túlsó felén? Itthon leszek, vagy máshol, esetleg másban lelek otthonra? Mi lesz velem fél év múlva?

Csupa olyan kérdés, amire nem tudhatom, sőt, még csak nem is sejtem a választ. Olyan hamar és hirtelen tud megváltozni minden. Annyiszor mutatták már meg az Égiek, hogy egyetlen pillanat elég ahhoz, hogy megváltozzon minden. Annyiszor rántották már el előttem a mézesmadzagot, sejtetve, hogy milyen lenne, ha elindulnék, nyakamba venném a világot, vagy egyszer csak hirtelen idetennének mellém valakit, hogy tessék, Ő az, kezdj most már vele, amit akarsz.

A hetes annyira varázslatos egy szám.

A hetedhét ország, a sárkány hét feje meg a hét próba. A hetedik hónap mindig a szabadságé, a forróságé, a perzselő tűzé, amit rendszerint vízközelben egyensúlyoz ki az ember. A pokol hét bugyra meg a hetedik mennyország, a hét gonosz és a hét nap.

Photo by Maciej Pienczewski on Unsplash

Kint vagyok a Duna-parton, nekem is kicsit túl sok lett most a tüzem, kicsit túlpörögtem, kicsit inger van megint. Mint mindig. Lassan már újat sem mondok azzal, hogy mindig történik valami. Vagy lehet, hogy valójában nem is történik, csak az én érzékenységem látja másképp a világot? Fizikailag minden a helyén: ugyanott tartom a teásbögrémet, ugyanabban a szögben áll a gyertya a polcon, ugyanúgy leng a függöny az ablakon, ha kinyitom az ajtót, hogy kereszthuzattal enyhítsem a légszomjamat.

Mi történik körülöttem? Mi történik velem? Mit akar tőlem a hetedik? Vajon hányan teszik még föl ezt a kérdést? És nekik mit mond a csönd?

Nekem azt mondja, hogy három hét múlva megint öregebb leszek egy évvel, és bár a nyaram talán nagyrészt látom, de nem tudom, mivel lepnek meg az első lehulló sárga falevelek. De most azt érzem, hogy nem zavar, hogy nem tudom. Nem félek. Mert annyi minden történt, hogy már természetessé válik az, hogy az élet bizony zajlik.

De csak ha hagyom és engedem, hogy vigyen, és nem próbálom meg rendszabályozni, a saját, jónak vélt meglátásaim szerint. Ha ellenállok, az csak feszültséget meg fáradtságot szül. Szeretnék hát olyan lenni, mint a víz: áramlani, békésen, lágyan, hogy a felszínen tükröződő fényben csodálkozni lehessen, de a mélyben lévő titkokat már csak az sejthesse, akinek van mersze merülni.

Isten éltesse a hetediket.

Szeretettel,

Ildi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük