fbpx
#metime

Hová tűntem?

Hűha, hol is kezdjem. Talán ott, hogy szerdán letettem a természetgyógyász esküt és már két napja egészségügyi szakdolgozónak minősülök.

Kissé felfoghatatlan, hiszen tavaly január óta az életem nagy részét az tette ki, hogy erre készültem. A vizsgákra, a gyakorlati alkalmakra, fejlesztettem önmagam, hogy cserébe én is fejleszthessek másokat.

Nem tudok hirtelen mit kezdeni ezzel az egésszel. Tudod, van az az érzés, mikor nagyon vágysz valamire, majd hirtelen megtörténik, és nem tudsz vele mit kezdeni, nem tudod hogyan tovább, mert eddig minden álmod és minden logisztikád addig a pontig tartott, hogy ez teljesüljön.

Hogyan tovább? Nem tudom.
Photo by Agnieszka Boeske on Unsplash

Fáradt vagyok, de ez olyan jóleső, boldog fáradtság, elégedett mosollyal. Szeretnék kicsit pihenni, szeretnék kicsit megállni, felzárkózni, hagyni, hogy a lelkem utolérje a testemet. Szeretnék kicsit a háttérbe szorított mindennel foglalkozni, köztük a Százfűlével is, hiszen igencsak érezhető volt rajta, hogy nagyon másfelé járok. Szeretnék megállni, megfigyelni magam, hogy mit eredményez bennem az, hogy immáron jelen időben mondhatom ki, hogy természetgyógyász kineziológus vagyok.

Kicsit megszeppenek a kijelentés súlyától, mert felelősség van rajta, hiszen az emberek bölcsességet, tapasztalatot és végtelen tudást várnak a titulustól. Erre itt vagyok én a 27 évemmel és négy hónapommal, mögöttem egy életöltő küzdelmével és egy egész hadseregnek is elég kitartással, hittel és pozitív világcsodálattal. Nem tudom hová vezet innen az út, de az biztos, hogy mielőtt nekiveselkedem, kialszom magam és töltögetem magam mindenféle kedvességgel.

S hogy mi történt még? Újra jártam a Bátraknál.

Öt napot töltöttem Csodaországban, lábam alatt zizegő falevelek között, őszi napfényben, végtelen mosollyal. A nyári táborral szemben most változott a korosztály, a legkisebb játszótársam öt éves volt, de hősiesen tűrte a partnerakrobatika „viszontagságait”.

Játszottam, átéltem, ott voltam, kicsit elfelejtettem azt, hogy Budapestre visszatérve micsoda mérföldkő vár rám. Sok minden mást is elfelejtettem, érdekes, mennyire kidomborodik ilyenkor, hogy mi a fontos, mi a valódi és mi a lényeg. Mert csak az marad meg ott Veled, az dobban a szíveddel, ami jó, hogy Veled van. Barátok dobbantak velem, álmok, vágyak, és V.,  a hihetetlen csodája az elmúlt hónapokban. Hogy ki Ő? Egyszer majd talán bemutatom Nektek 🙂

Szeretettel,

Ildi

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük