fbpx

Rólam

magicz ildikó
Magicz Ildikó vagyok, üdv nálam!

Felvidéki lányként, nagy tervekkel és még nagyobb álmokkal érkeztem Budapestre 2011-ben. Ekkor kezdtem meg főiskolai tanulmányaimat az akkor még Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (ma Metropolitan Egyetem).

A főiskolai évek alatt számos munkakörben kipróbáltam magam: voltam call-center operátor, barista, recepciós, hostess, tánctanár… majd a kommunikáció és a marketing világa szippantott magába egy kis időre, akkor már a diplomámmal a zsebemben.

Dolgoztam rendkívüli emberekkel, igazi szerelemprojekteken, voltam a béka feneke alatt a munkám miatt és a hetedik mennyországban is. Egy dolog volt állandó: a hiányérzet. Nem tudtam megmondani és megfogalmazni, hogy miért nem tudok kényelmesen belesüppedni jólesően egy pozícióba évekre, mint a többség. Valami mindig hajtott előre, meg akartam találni, hogy mi az, ami hiányzik, amire szükségem van.

Akkor érkezett meg a felismerés, mikor egy nagy törés után a hiányok helyett az előnyökre, az erősségeimre és képességeimre kezdtem el koncentrálni. Az ember változik, de a személyiségének magja, gyökere mindig ugyanaz marad.

Ez a gyökér állított engem talpra, és hozta el számomra a Heuréka-élményt, a hiány helyett a közös nevezőt: mindegyik pozíciómban és munkakörömben azt szerettem igazán, ha segíthetek. Ha tehetek valamit a közösségért, az egyénért, a társadalom apró, ám rendkívül jelentőségteljes magjaiért.

A természetes módszerek és gyógymódok áthatották a gyerekkoromat, a felnőtt életem mindennapjainak is elmaradhatatlan eszközei. Mikor rájöttem, hogy természetgyógyász szeretnék lenni, egyedül üldögéltem az asztalom mellett és konkrétan hangosan felkiáltottam: „Ildi, Te hülye vagy? Hát miért nem ezt csináltad már eddig is?”

A gondolatot nagyon hamar tett követte: elindultam.

Azóta is az utamat járom, jelenleg masszőrként dolgozom, és napról napra haladok végső hivatásom, a kineziológia felé, melynek áldásos hatásait folyamatosan tapasztalatom a saját életemben.

Tudom, hogy nem vagyok egyedül azzal, amit átélek. Tudom, hogy sokan járják még az önismeret és az önfejlesztés útját. Ezért mutatom meg, hogyan élem meg. Mi jár a fejemben, mit érzek, mi aggaszt, mi miatt bánkódom. Egyfajta terápia számomra az írás, azaz a blogom – bátorság, hogy vállaljam önmagam, minden erősségemmel és gyengeségemmel együtt.

Minden bejegyzéssel átlépek a határaimon, s ez arra sarkall, hogy még inkább tágítsam a komfortzónám. Még messzebbre célozzak, még magasabbra szálljak és mélyebbre utazzak a saját lelkemben.